Bemutatkozás

A 15-ös Jolle is, mint a háború előtt a legtöbb típus, egy Németországban népszerű hasonló vitorlás terveinek honosításával került a magyar vizekre. Itt aztán kitűnően bevált, hiszen a Jollére jellemző rugalmasságának, vagyis a sekély vízen való hajózhatóságának köszönhetően a tavak legkisebb zugai is felderíthetőek vele. Bizonyosan száznál is több 15-ös hajózik a Balatonon. Mivel kicsi és olcsó, népszerűsége töretlen a vízre vágyók körében. Jól bírja a balatoni hullámzást, megbízhatóan vitorlázik erős szélben is.

A 15-ös Jolle a német vizeken megszületése óta nagyon népszerű versenyosztály, ennek megfelelően a magyarországi honosítása óta eltelt hatvan évben rengeteget változott is. Az ott elfogadott és pontos osztályelőírások által szabályozott Nemzetközi 15-ös Jolle, a P-15 egyedei több ponton lényegesen különböznek a hagyományos magyar hajóktól. Jóval nagyobb a vitorlázatuk, és más a testformájuk is.

Ruják István - Magyar vizek vitorlásai

Magyar 15-ös Jolle Osztályszövetség Alapszabálya

A MAGYAR 15-ÖS JOLLE OSZTÁLYSZÖVETSÉG OSZTÁLYELŐÍRÁSA

MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG

Készítette: Policsányi István és Déry Attila

Jóváhagyta: Bene Attila és Farkas Ádám

Érvényes: 2023. szeptember 16-tól

1. Általános előírások

1.1 Bárki gyárthatja a hajóját.
1.2 A gyártó az aláírásával a felmérőlapon nyilatkozik arról, hogy a hajót az érvényes előírásoknak megfelelően építették.
1.3 Az osztályversenyeken csak olyan hajók vehetnek részt, melyek érvényes felmérési és regisztrációs lappal rendelkeznek, melyet az osztály mindekori felmérője állít ki.
1.4 A felmérési és regisztrációs lap érvénytelen, ha:
· a testen vagy a szerelvényezésen történő változás esetén
· vitorlázat változása esetén
· a hajó nem felel meg az osztályelőírásoknak
1.5 A felmérést az osztály mindekori felmérője végzi.
1.6 A felmérő nem mérheti fel egymaga saját – vagy általa készített – hajóját, rudazatát, vitorlázatát vagy szerelvényét, ilyenkor az elnökség mindhárom tagjának jelen kell lennie a felmérésen, ellenőrzési céllal.
1.7 Az első felmérés után a tulajdonos a felelős az osztályelőírások betartásáért.
1.8 A hajók azonosítására szolgál a rajtszám, melyet az ISAF idevágó szabályzatával megegyezően kell a vitorlán elhelyezni. (Az ország jelzést nem kötelező feltüntetni)

2. A hajótest

2.1 A 15-ös Jolle svertes hajó, kabinnal ellátva.
2.2 A hajók kerek bordázatúak, egy orrtőkével, egy fartükörrel, egy sverttel, egy kormánnyal rendelkeznek.
2.3 A test legalább egy gerincmerevítőt tartalmaz. Ennek kell létrehozni egy szilárd kötést a hajótest, az árboctalp és a svertszekrény között.
2.4 A hajó kabinjának az osztály túrajellegét meg kell őriznie.
2.5 Légkamrák beépítése kötelező (a fahajók kivételével). Légkamrának számítanak a vízmentesen szigetelt terek, csak konzerválás céljából hozzáférhetően.
2.6 A légkamrákat úgy kell elhelyezni, hogy a hajó felfordított helyzetében is úszóképes legyen.
2.7 Legnagyobb hosszúság: max. 6600 mm
2.8 Legnagyobb szélesség: max. 2300 mm
2.9 Legnagyobb fartükör szélesség: 1285 mm
2.10 Legkisebb fartükör magasság a középvonalnál mérve: 440 mm
2.11 Legkisebb szabad oldal magasság:
· a hajó orránál mérve a fedélzeti sík tetejétől számítva a vízszintig bezárólag: min.770 mm
· a hajó faránál mérve a fartükör középvonalán, a fedélzeti sík tetejétől számítva a vízszintig bezárólag: 550 mm
2.12 Az orrtőke dőlésszöge csak merőleges lehet a fedélzeti síkra, vagy a hajó fara felé szöget bezáró oly módon, hogy a dőlés mértéke nem haladhatja meg a 22 fokos szöget.
2.13 Minden olyan építési mód tiltott, amely nem felel meg ennek az előírásnak

3. A rudazat

3.1 A rudazat anyaga csak fa vagy alumíniumötvözet lehet.
3.2 Forgatható és hajlított árbocok használata tilos.
3.3 Kitámasztó karok mindenféle használata tilos. A vitorlázat és a rudazat összes lekötési pontjának az oldalfedélzeten belül kell lenni.
3.4 Az árboc „stágolása” szabadon választható.
3.5 A mozgó kötélzet elrendezése szabadon választható.
3.6 A trapézolási felszerelések használata engedélyezett.
3.7 Az árboc fedélzettől számított megengedett legnagyobb magassága: max. 8000 mm
3.8 A hátsó árbocfeszítő (achterstag) kötelező felszerelés

4. A vitorlázat

4.1 Versenyzéshez csak olyan vitorlát lehet használni, melyet az osztály mindenkori felmérője hitelesített.
4.2 A nagyvitorla:
a) Nagyvitorla elsőél hossz: max 7500 mm
b) Nagyvitorla alsóél hossz: max 3500 mm
c) A Nagyvitorla 1 db átmenő latnit tartalmazhat, melynek maximális hossza (a latninál mért vitorla szélessége) 1420 mm lehet.
d) A Nagyvitorla átmenő latnijának a vitorla felső sarkától mért minimális távolsága az első élen (a latnizsák tetején) 1520 mm
e) A Nagyvitorla átmenő latnijának a vitorla felső sarkától mért minimális távolsága a hátsó élen (a latnizsák tetején) 1570 mm
f) Nagyvitorla anyaga csak Dacron lehet
4.3 Az orrvitorla:
a) Orrvitorla felhúzó magasság: max 7000 mm
b) Orrvitorla alsóél hossz: max 3600 mm
c) Orrvitorla alsó lekötési pontja és az árboc távolsága: max 2000 mm
d) Az Orrvitorla anyaga csak Dacron lehet
4.4 A spinakker:
a) Spinakker oldalél hossz: max 7500 mm
b) Spinakker alsóél hossz: max 5600 mm
c) Spinakker felhúzó magasság: max 7000 mm
d) A spinakker anyaga szabadon választható

5. Egyéb jellemzők

5.1 A hajón a veretek fajtája és elhelyezése saját elképzelés szerint valósítható meg, amennyiben az előírás nem rendelkezik másképpen.
5.2 A hajótest súlyát szárazon és tisztán kell megmérni és annak legalább 650 Kg-nak kell lennie, beleértve az összes szilárdan beépített részt, valamint a svertet, kormányt, árbocot, nagyvitorla ill. spinakker bumot, álló és mozgó kötélzetet. Amennyiben a hajó nem éri el a 650 Kg-ot, pótsúlyokat kell rögzíteni (laminálva, csavarozva, ragasztva) svertszekrény mellé, amit az osztály mindenkori felmérője pecsétes plombával hitelesít.
5.3 A svert anyaga szabadon választható.
5.4 A svertnek az elülső részén lévő csapszeg körül mozgathatónak kell lenni. A csapszeg és a szekrény között szilárd kötés szükséges és a svertnek csak a csapszeg körül szabad forogni, vagyis hosszirányban nem szabad eltolhatónak lenni. A svertnek az áthelyezése verseny alatt tilos.
5.5 A kormányt a fartükörnél kell szabadon felfüggeszteni és a fedélzetről kiemelhetőnek kell lenni. A kormány formája és anyaga szabadon választható.
5.6 A spinakkerbum anyaga szabadon választható, de csak egy használható egyszerre.
5.7 A spinakkerbum hossza: max. 2615 mm

Siófok, 2023 szeptember 16.

Versenyek 2024

2024.06.01-02. / MET klasszikus kupa / Spartacus Vitorlás Egylet / PÁLYAVERSENY / Balatonföldvár

2024.06.07-08./ Országos 15-ös Túrajolle Találkozó és Verseny / Vízügyi Sport Club / TÚRAVERSENY / Fonyód

2024.06.16. / Hamisszalag-Szilvássy Zoltán Emlékverseny / Magyar Vitorlás Szövetség / TÚRAVERSENY / Balatonfüred-Siófok-Tihany

2024.07.06-07. / Kereked Klasszikus Kupa / Kereked Vitorlás Klub Csopak / PÁLYAVERSENY / Csopak

2024.07.13. / Fehér Szalag-Izsák Szabolcs Emlékverseny / Magyar Vitorlás Szövetség / TÚRAVERSENY / Balatonfüred

2024 07.18-19-20. / 56. Kékszalag Nagydíj / Magyar Vitorlás Szövetség / TÚRAVERSENY / Balatonfüred

2024.08.08-09-10-11. / MVSZ Nagyhajós Országos Bajnokság / Magyar Vitorlás Szövetség / PÁLYAVERSENY / Balatonfüred

2024.09.07. / Beszédes József Emlékverseny / Vízügyi Sport Club / TÚRAVERSENY / Balatonfüred - Siófok

2024.09.14. / Félsziget Kerülő Széchenyi István Emlékverseny / Magyar Vitorlás Szövetség / TÚRAVERSENY / Balatonfüred

2024.10.05-06. / Unitef kupa-Holovits György Emlékverseny / Spartacus Vitorlás Egylet / KOMBINÁLT / Balatonföldvár

Magyar 15-ös Túra Jolle osztály bajnokságok eredményei 1950-től

Kapcsolat

Magyar 15-ös Jolle Osztályszövetség elnökség:
Bene Attila, Farkas Ádám, Policsányi István

Osztályfelmérő:
Varsányi Viktor

Osztálykapitány:
Policsányi István
0620 276 9371